Kalapács József neve hallatán mindenki emlékezetében a bőrruhába öltözött rocker képe villan fel. Azonban az előadó most egy másik, eddig nem ismert arcát mutatja meg a közönségnek.
Április 18.-án rendkívüli produkciónak lehetnek szem- és fültanui azok, akik ellátogatnak Dél-Komáromba a Jókai Filmszínházba.
Kalapács József és az Akusztika koncertjén az előadó és a Nemzet számára fontos hazafias érzelmű megzenésített Petőfi Sándor, József Attila, Wass Albert versek mellett meghallgathatunk néhány Pokolgép, Omen, Hard, Kalapács és Kormorán dalt is. A versek és dalok akusztikus(unplugged) köntösbe öltöztetve szólalnak meg. Már magában ez is rendkívüli, hiszen ezeket a műveket eddig még nem hallhattuk ilyen változatban. Emellett lesznek más meglepetések is. Ilyen például a Pokolgép, Jel című dala, ami ezen estén az eredeti változatban szólal meg. Ez a változat két versszakkal hosszabb, mint a lemezen és a koncerteken hallható verzió.
Mindenképpen ajánlott kihasználni a ritka lehetőséget a dalok és versek ilyen formában történő meghallgatására, hiszen ebből a produkcióból mindössze három előadás lesz egész évben. Jegyek csak korlátozott példányszámban (250 darab) állnak rendelkezésre, ezért azoknak akik mindenképpen szeretnék kihasználni ezt a ritka alkalmat, ajánlott a jegyeket elővételben megvásárolni. A helyszínen csak azok a belépők kerülnek értékesítésre, melyek elővételben nem fogynak el. A belépők 5 eurós elővételi áron már kaphatók Komáromban a Vásárcsarnokban található HEAVY METAL SHOP-ban, valamint az ATTI SHOP-ban.
Az előadással kapcsolatos további információ a http://www.wix.com/FreetimePS/Freetime oldalon vagy a 09 07 401 981-es telefonszámon.
Hozzászólások: 1
Janicsar
2010. Március 11. Csütörtök, 15:34
törzskukac
Hozzászólás témája:
Igen, nekem a bőrruhás rocker képe villan be, aki a nyárasdi sportcsarnokban énekelte az extázisban levő tömegnek, hogy:
Mikor az Ördög templomba ment,
Síri csend lett odabent.
A pap szájából kihullt a beszéd,
Mindenki tördelte a kezét.
Leült az Ördög az orgonához,
A sánta kántor menekült.
A zsoltár metálba váltott,
Nem a vég volt ez, csak a kezdet!
REFRÉN:
Ördög testvér, játssz még!
A hideg ráz, ha zenédet hallgatom.
Ördög testvér, játssz még!
A hideg ráz, ha zenédet hallgatom.
Késő volt bezárni a reteszt,
Megfordult a tornyon a kereszt.
Éjfélkor megkondult a harang,
Földre szállt egy sátáni hang.
Mert leült az Ördög az orgonához,
A sánta kántor menekült.
A zsoltár metálba váltott,
Nem a vég volt ez, csak a kezdet!
REFRÉN:
Ördög testvér, játssz még!
A hideg ráz, ha zenédet hallgatom.
Ördög testvér, játssz még!
A hideg ráz, ha zenédet hallgatom.
Készülj az útra ember!
Magammal viszem a lelked.
Ha nem jössz, viszlek erővel,
Elfújlak mint egy porszemet...
REFRÉN:
Ördög testvér, játssz még!
A hideg ráz, ha zenédet hallgatom.
Ördög testvér, játssz még!
A hideg ráz, ha zenédet hallgatom.
vagy:
Hat-hat-hatvanhat-hatszázhatvanhat, hat villámcsapás
Hat-hat-hatvanhat-hatszázhatvanhat, hatnapos világ
Hat-hat-hatvanhat-hatszázhatvanhat, hatfejű sárkány
Hat-hat-hatvanhat-hatszázhatvanhat, hathúros gitár
És így tovább...
Hol vannak azok, akikkel akkor együtt énekeltem ezeket a számokat...
Azóta iskolaigazgatók, politikusok, hittérítők stb. lettek... _________________ Új megoldást találtam a szájszagom elleplezésére. Felemelem a karjaimat.
Hozzászólások: 873
NT
2010. Március 11. Csütörtök, 20:20
törzskukac
Hozzászólás témája:
Hát igen, ezek lettek. Te meg megöregedtél. _________________ N. T.
Hozzászólások: 588
Janicsar
2010. Március 12. Péntek, 8:18
törzskukac
Hozzászólás témája:
De szerencsére nem lett belőlem politikus, sem hittérítő . _________________ Új megoldást találtam a szájszagom elleplezésére. Felemelem a karjaimat.
Hozzászólások: 873
supp
2010. Március 12. Péntek, 15:29
törzskukac
Hozzászólás témája:
Janicsar írta:
Igen, nekem a bőrruhás rocker képe villan be, aki a nyárasdi sportcsarnokban énekelte az extázisban levő tömegnek, hogy:
Mikor az Ördög templomba ment,
Síri csend lett odabent.
A pap szájából kihullt a beszéd,
Mindenki tördelte a kezét.
Leült az Ördög az orgonához,
A sánta kántor menekült.
A zsoltár metálba váltott,
Nem a vég volt ez, csak a kezdet!
REFRÉN:
Ördög testvér, játssz még!
A hideg ráz, ha zenédet hallgatom.
Ördög testvér, játssz még!
A hideg ráz, ha zenédet hallgatom.
Késő volt bezárni a reteszt,
Megfordult a tornyon a kereszt.
Éjfélkor megkondult a harang,
Földre szállt egy sátáni hang.
Mert leült az Ördög az orgonához,
A sánta kántor menekült.
A zsoltár metálba váltott,
Nem a vég volt ez, csak a kezdet!
REFRÉN:
Ördög testvér, játssz még!
A hideg ráz, ha zenédet hallgatom.
Ördög testvér, játssz még!
A hideg ráz, ha zenédet hallgatom.
Készülj az útra ember!
Magammal viszem a lelked.
Ha nem jössz, viszlek erővel,
Elfújlak mint egy porszemet...
REFRÉN:
Ördög testvér, játssz még!
A hideg ráz, ha zenédet hallgatom.
Ördög testvér, játssz még!
A hideg ráz, ha zenédet hallgatom.
vagy:
Hat-hat-hatvanhat-hatszázhatvanhat, hat villámcsapás
Hat-hat-hatvanhat-hatszázhatvanhat, hatnapos világ
Hat-hat-hatvanhat-hatszázhatvanhat, hatfejű sárkány
Hat-hat-hatvanhat-hatszázhatvanhat, hathúros gitár
És így tovább...
Hol vannak azok, akikkel akkor együtt énekeltem ezeket a számokat...
Azóta iskolaigazgatók, politikusok, hittérítők stb. lettek...
16 évesen jónak tüntek ezek a szövegek. 4O körül inkább szánalmas. úgy látom erre ő maga is rájött _________________ Éljenek a halottak !
Nem készíthetsz új témákat ebben a fórumban Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban Nem módosíthatod a hozzászólásaidat a fórumban Nem törölheted a hozzászólásaidat a fórumban Nem szavazhatsz ebben fórumban